3. rész "Fiúk" kategória

Halihó! Nagyon-Nagyon köszönöm a bizalmat, amivel fogadtátok a 2. részt! 6 komment! 6 feliratkozó! És még csak a 3. résznél tartunk! Csodálatosak vagytok! Elképesztőek! Köszönöm a pipákat, és a szép szavakkal megáldott kommenteket. Amikor feljöttem, és megláttam, egyszerűen nem hittem a szememnek. Erőt adott, és úgy éreztem meg kell írnom a 3. részt még ma, és feltennem, pedig szombaton szerettem volna. Ezt hozzátok ki belőlem pár kommenttel:D A rész egy kicsit összecsapott lett szerintem, bocsássátok meg nekem, a következőt megpróbálom jobban összetenni, hogy ti is értsétek. Remélem azért nem sok kérdés merül majd fel bennetek a résszel kapcsolatban. Jó olvasást!

Ezerszer csókol benneteket; Rina.

Harry által írt dal dallama
Wonderwall

Kiáltani szerettem volna, visszamenni, és bebújni az ágyba, a meleg takaró alá. Három főbb problémával küzdöttem éppen. Rettentően fáztam, tényleg, majd lefagytak a karjaim, pedig még nyár van. Ugyan augusztus vége felé járunk, de ez még annak számít. Elszakadt a táskám, így egy másikba kellett pakolnom a cuccaimat. És rohadtul álmos voltam.
Egyedül kóvályogtam az utcákon reggel hétkor, és még jóval előbb is értem az arénához. Ledobtam magam a padkára, és a hátam mögé gyömöszölve a táskám dőltem neki. Hátrahajtva a fejem hunytam le a szemeimet. Annyira szeretnék otthon lenni, és csak aludni megint délig, vagy ameddig csak akarok. Ehhez képest itt fetrengek a földön, és valószínűleg mindjárt elalszom. Sikerült olyan pozíciót találnom, ami tökéletesen megfelelt ennek a célnak a megvalósításához. A tegnap estét együtt töltöttük, én, anya, apa, Gemma és Niallt is meghívtuk a kis idillre. Sokáig beszélgettünk este, legfőképpen arról, hogy most elég sokáig távol leszek. Gemma egyből lecsapott a szobámra, már a falat is ki akarja dönteni. Nem tudom minek, mikor hamarosan visszatér a kollégiumba, de állítása szerint itthonra is nagy helyre van szüksége. 
-Csukd be a szád, belerepül a légy.-szemeim kipattantak, ijedten tekintettem körbe, de csak magam előtt láttam két hosszú lábat. Hunyorogva pillantottam fel, akkor tudatosult bennem, tényleg elaludtam. Ráadásul nyitott szájjal. Ki tudja, lehet még a nyálam is kifolyt..
-Túlságosan korán érkeztem.-nyögtem ki fáradtan, arcomat az ölemben pihenő pulóverembe nyomtam.
-Mi is.-nevetett fel a srác. Kattogott az agyam, vajon hogy tud ő ilyen korán ennyire fitt lenni? Leült mellém, a zsebében kezdett kutatni majd egy szál cigarettát elővéve nyomta a szájába miután meggyújtotta. Nagy szemekkel figyeltem mit csinál, rutinos mozdulattal fogta két ujja közé a szálat, és csücsörítve fújta ki a tömény füstöt.
-Ashton vagyok.-nyújtotta felém a kezét hirtelen, amit kisebb fázis késés után tudtam csak elfogadni.
-Harry.-bólintottam. Tulajdonképpen, akár itt be is fejezhettük volna a "barátkozást", legalábbis úgy látszott, ő remekül eltársalog a cigarettájával, amíg én mellette szinte fulladozom. -Hogy értetted azt, hogy mi is?-kérdeztem kínosan. Aztán rájöttem, ez volt a legrosszabb, amit tehettem, ugyanis felém fordult teljes testével, és úgy beszélt hozzám, telibe fújva az arcom. Elkerekedett szemekkel meredtem rá, magamban tartva a levegőt számoltam a másodperceket. Oh istenem, miért?
-Négyen vagyunk egy bandában. Fogalmam sincs hol vannak a többiek, de tíz perccel ezelőtt még együtt voltunk.-rántotta meg a vállát nemtörődöm stílusban. Remek, egy kategóriában legalább biztosan nem leszek vele.-Mi vagyunk a Machos.-nevetett fel a megnevezésen, és azt hittem csak hülyeségből mondja, de rá kellett jönnöm, nem viccel. Tényleg ez a banda neve.
Egyre többen lettünk a parkolóban, olyan arcok is érkeztek, amikkel még a meghallgatáson sem találkoztam. Néhányan egy lapot szorongattak, gondolom a dalszövegük volt rajta. Megnyugtatott a tény, hogy nem csak én vagyok ennyire izgulós fajta, közben pedig más akartam lenni. Határozottan akartam fellépni. Pár lány a fiúkat leste, vagy a sminkjüket igazgatták, és néha elkaptam egy-egy szófoszlányt, miszerint melyik mentorhoz szeretnének kerülni. Szerintem evidens, hogy mind Louisra pályáztak. Ráugranak az új húsra. Nekik ez jó, de én, aki minden évben azon volt, hogy egyre jobban kiismerje a mentorokat, roppantul elkeseredtem a hír hallatán. Ha Louis Tomlinson kategóriája a "Fiúk" lesz, mindhiába számíthatom ezen megfigyeléseimet. A csapatok egybe gyűltek, és már Ashton sem volt mellettem. Elnézve a banda további tagjait, még örülhetek, hogy ő került mellém, nem mondjuk a kigyúrt, tetoválásos srác. Mindenki rohangált, nevetett, beszélt, és én. Én pedig továbbra is ott ültem a padkán, és azon gondolkoztam, hogy csak én vagyok ennyire elfuseráltan álmos? Semmihez sincs kedvem, és szerintem az egész utat végig fogom szunyálni. 
-Egy kis figyelmet kérek!-kissé recsegő hangon, tűnt ki a tömegből egy férfi, fekete ruhában, nyakba akaszthatós figyelmeztetője párszor a mellkasának ütközött, amíg probléma mentesen tápászkodott fel egy nagyobb kőre. 
-Akkor most beosztanám a kategóriákat. Simonnal a Csapatok dolgozhatnak együtt, kérem a őket egy helyre csoportosulni, és így a többieket is.-nézett körbe, talán ismerős arcokat keresve közöttünk. Már felálltam, és a táskámat is a vállamra kaptam.-Cheryl kategóriáját a 25 év felettiek kapják.-újra megállt, hogy fellessen a lapjából.-A Lányok Nicolet kapják mentornak, így a Fiúk kategóriába soroltaknak Louis Tomlinson lesz a mentorjuk.-csapta össze a tenyerét a végére. Összeszűkítve a szemem kerestem a többi fiút, de mire reagálhattam volna, már mind körém gyűltek. Lehettünk vagy húszan, ebből fog kiesni a táborban úgy több mint a fele. Ha jól tudom, a Mentorok házára már csak 6 srác fog versenyezni egymással szemben a bentmaradásért küzdve. Köztük akarok lenni. Ahogy mondták, két buszra osztottak minket. Elsők között léptem fel a járműre, és leghátul el is foglaltam egy nekem tetsző helyet az ablaknál. A táskámat magam mellé dobtam, és felhúzva az egyik lábam kezdtem helyezkedni. A fülembe dugtam a fülhallgatóm, és a telefonom listájában kerestem a zenéket. Tulajdonképpen egy dallamot kerestem, amit két hete vettem fel a mobilomra. Otthon lejátszottuk Niallel az alapot, és nem egoizmusból jelentem ki, de tetszik. Egy dalt írok, és ez a hozzá tartozó dallam, a szöveg fele pedig már írottan hever a táskám valamelyik eldugott zsebében, teljesen meggyűrve. Legalább most gondolkozhatok a folytatáson. Annyi reményt teszek bele a dalba, és már annyi ideje írom, hogy kezdek kiakadni miatta. A dallam megvan, szavak motoszkálnak a fejemben, de egyszerűen egyik sem passzol. És még cím sincs. De nem adom fel, az nem én lennék. 
-Leülhetek melléd?-éppenhogy a fejemet az ablaknak döntöttem volna, mikor egy srác bökte meg a vállam, és nézett rám kérdő tekintettel. Halkan felsóhajtottam és a lábaim alá gyömöszöltem a táskám, ezzel helyet adva a fiúnak, aki nem lehetett olyan sokkal idősebb nálam.-Liam Payne.-
-Harry Styles.-eresztettem meg felé egy mosolyt. Kedvesnek tűnt, én pedig eléggé bunkónak nézhettem ki, ha még a fülest sem vettem ki a füleimből. Azonnal cselekedtem.-Egy csoportban vagyunk, ugye?-kérdeztem beszélgetést kezdeményezve.
-Úgy látszik.-bólintott ugyancsak mosolyogva.-Hány éves vagy?-
-18.-köszörültem meg a torkom. Ha visszakérdeznék, az olyan lenne, mint mikor egy idióta társkereső oldalon, vagy az internet más szakaszában ismerkednék. Oh dehogy, ez illedelmesség volna! Éppen szólásra nyitottam a szám, hogy ténylegesen visszakérdezzek, de előbb szólalt meg nálam.
-Én 21. Három éve már jártam itt. Ugyanannyi voltam, mint te. Hazaküldtek.-hát, nem éppen dobta fel a kedvem. Sőt, inkább még jobban rám hozta a frászt. Mi van, ha azt várják el tőlem, hogy én is később jöjjek vissza? Nem, ha én innen most kiesek, soha többet nem próbálok meg egyetlen egy tehetségkutatót sem. Egy csalódás észhez térítene. 
Ezek után nem sokat beszélgettünk, ő is inkább előbányászta a telefonját és zenét hallgatott, meg ilyesmi. Nem tudom pontosan mennyit fogunk utazni, de nem is foglalkoztam vele, szinte azonnal bealudtam.

***

A táskám az oldalamnak csapódott miközben lehajtott fejjel ballagtam a többi srác után. Előttük egy nő vezetett minket az egyik lakáshoz. Nem túl szívélyes helyen voltunk, inkább tűnt lepukkantnak a hely, nem láttam benne annyira sok értelmet, hogy miért pont ide hoztak minket. Az elmúlt években sem így történt semmi. Nem hiszem el, hogy pont akkor tesznek változásokat, amikor végre ráveszem magam, hogy jelentkezzek. Amikor kinyitották előttünk az ajtót, lomhán lépkedtem fel a lépcsőkön, ellentétben a többiekkel, akik mind azon voltak, hogy jó szobába kerüljenek. Megvártam, amíg ezt megtették, csak azután jártam körbe mindent, hogy hol maradt hely.
-Hé Harry, gyere.-az egyik ajtó mögül tűnt fel Liam, és intve egyet tűnt is el mögötte. Egy számomra idegen sráccal volt egy szobában, még csak ketten voltak, három ágyra. Így fogtam magam, és becuccoltam hozzájuk, elfoglaltam az oldalt elhelyezkedő ágyat. Azzal nyugtattam magam, hogy nem több mint hét napot kell itt töltenünk. Többet amúgy se bírnék itt ki.
-Este teszünk egy tábortüzet pár sráccal, meghívunk néhány csajt is, te is jössz?-meredt rám az idegen, és ha nem könyökölök fel, hogy megbizonyosodjam róla, valóban hozzám beszél, nem is válaszolok neki. Így viszont csak bólintottam beleegyezésül. Pár percig feküdhettem csak a kemény ágyon, mikor "riasztottak", hogy le kellene menni, pár új információval gazdagodni. Zsebre vágva a kezeimet, feltűnésmentesen helyezkedtem el a nappaliban, már ahol volt hely. Páran a földre ültek, néhányan meg inkább álltak. Én pedig pofátlan módon bepasszíroztam magam a kanapéra.
-Tehát, amíg a tábor tart, itt lesz a szállásotok. Csak fél órára van innen a nagyszínpad, amit kifejezetten ehhez állítottunk elő. Három dalt fogtok előadni, természetesen nem egyszerre. Az elsőt holnap délután, ezt magatok dönthetitek el, melyik legyen. A másodikat ki kell választanotok, hármasával, ahogy a szobákat osztottátok fogjátok közösen elénekelni. A lapokat egy pillanat és kiosztom. A harmadikat pedig ugyancsak ti dönthetitek el mit választotok, az, és az előtte való értékelések fogják eldönteni ki jut tovább. Nemsokára meglátogat titeket a mentorotok, sok sikert.-gondolkozón olvasgatta még a lapját a férfi, hátha kihagyott valamit, de végül csak mosolyogva intett és itt hagyott minket.
Mindezek után, pár fiú az udvarra szabadult, és fákat gyűjtve dobálták keresztezve a kimondottan erre a célra feltárt helyre őket. A többiek elmentek a szomszédos lakásokba a lányokat fűzni, hátha eljönnek ők is. Én és Liam pedig a megkapott lapunkat olvasgattuk. Lehet szólni kellene Jamesnek (mint kiderült, ez a neve a harmadik szobatársnak), és megbeszélni a továbbiakat. Ugyan holnapra még nem együtt készülünk, azutánra össze kell kapnunk magunkat. Egyenlőre még nem tudtam kiigazodni a mostani rendszeren. Miért nem lehetne egyszerre lejátszani az egészet? Minek kell itt tökölnünk egy hetet? 
-Szerintem az All of me a legkézenfekvőbb lenne.-gondolkozott hangosan Liam. Határozottan bólintottam, én is azt néztem ki elsőnek. Esetleges választéknak tették ki a One Republic-tól a Counting Star-t, és Bruno Mars egyik slágerét.
-Ha nem tetszik neki, leszavazzuk.-rántottam vállat, mikor sehol sem láttam Jamest, és már kezdtem feladni a vele való kommunikálást. Liam halkan felkuncogott, majd lerakta a lapot és egyetértve bólintott. Akkor ezt el is döntöttük. Eszem ágába sem jutott segíteni a többieknek tüzet rakni, helyette csak leültem egy farészre és államig felhúzva a pulóverem cipzárját figyeltem az eseményeket. Szinte repült az idő, és mire feleszméltem gondolataim közül, a lángok már lobogtak, és többen köré gyűltek felmelegedni. Az egyik srác gitárt ragadott, és játszani kezdett, amibe egyöntetűen szálltunk be. Olyan számokat játszott, amit még a mama is kívülről fújna, pedig nem egy régi sláger. Kezdtem feloldódni, főleg, hogy Liam rávett még arra is, hogy pillecukrot emeljek a tűz fölé. Finomnak bizonyult, és igazán jól éreztem magam. Vígan énekeltük a Wonderwallt, a lábammal doboltam a ritmusra, és a botomat szorongatva énekeltem, a csillogó szemekbe nézve, akik szintúgy szerették ezt csinálni. Rájöttem, itt nem csak nekem ennyire fontos továbbmenni, és bizonyítani. Belefelejtkezve a dalba, észre sem vettem, hogy a többiek már nem énekelnek, hanem hátrafordulnak. Zavartan zártam össze a szám, és húztam elé pulcsim anyagát, mikor rájöttem, hogy a Mentorunk áll velünk szembe, és éppen engem figyel, hatalmas mosollyal az arcán.

2. rész Egyenesen tovább

Sziasztok! Nem gondoltam volna, hogy már az első résznél, amit ráadásul még csak tegnap tettem fel, szerzek két feliratkozót, és egy kommentet. Meglepődtem! És nagyon örültem. Olyannyira, hogy úgy döntöttem megírom a 2. részt és fel is teszem ma. Rettentő sokat számít a véleményetek, és nagyon köszönöm, ha ezt leírjátok egy-egy kommentben a részek után! Azt hiszem az ösztönöz arra, hogy írjak.:) Köszönöm a támogatást így, már az első részeknél. Ezekszerint nem volt hiábavaló belekezdenem. Remélem ez a rész is tetszik, és véleményt fűztök hozzá. Jó olvasást!

Ezerszer csókol benneteket; Rina.

-Hey!-magabiztosnak egyáltalán nem mondható hangom repült a sorok közé, kedves mikrofonom segítségével. Más esetben imádtam volna, hogy az ujjaim között forgathatok egy eredeti darabot, és nem csak az otthoni samponos flakonnal bohóckodhatok. De most, hogy még a kamera állása sem csigáz fel, rettentően megijedtem. Én lettem volna a srác, aki kihátrál az egész elől, ezzel elengedi a céljait, amit már gyerekkora óta őriz egymagában. Számba harapva csesztem le magam gondolatban, amiért ilyeneken jár az eszem, mikor krízis helyzet van.
-Ki üdvözölhetünk személyedben?-dőlt előrébb a székében Simon, szokásosan tollat forgatott az ujjai között, és egyből arra gondoltam, hogy majd az én borzalmas kritikámat fogja a következő percekben papírra vésni.
-Harry Styles vagyok.-amint ezt kimondtam, elkaptam a szám elől a mikrofont és torkot köszörültem. Egyrészt a hirtelen jött rekedtség ellen, másrészt pedig az éneklés segítsége céljából. 
-Hány éves vagy?-kérdezte az asztal másik oldalán ülő Louis. Ő nem volt figyelmesebb, sőt. Lustán dőlt hátra a székében, amit lejjebb is engedett, hogy kényelmesebben el tudjon rajta terülni. Lábait keresztbe tette, és szerintem szünetekben képes arra is, hogy felpakolja mindkét talpát az asztalra. Egyik kezében egy pohár víz pihent, arra várva, hogy végre megigyák. Louisnak még a haja sem állt jól, és ezt szó szerint értettem. Én azt hittem itt a mentorok teljes segítséget kapnak a stílusukat és megjelenésüket tekintve, ezek szerint viszont ő volt az, aki ellenállt. Hangosan megköszörülte a torkát, ezzel felébresztett engem a tanulmányozásából. Lehet, hogy túl sokáig bámultam volna?
-18.-feleltem szégyenlősnek mutatkozva, mire félmosolyra húzta ajkait. 
-Hallgatunk, Harry.-a végső löketet Cheryl adta meg. A hangosítókra tekintettem, és mikor az egyik férfi magasba emelt kézzel számolt vissza, mély levegőt véve készültem a következő megpróbáltatásra.
Aztán amikor megszólalt a zene, hirtelen mintha kikapcsoltam volna. A tenyerem sem izzadt, még csak a térdem se remegett, és a hangom sem csúszott el egy helyen sem. Egyedül arra koncentráltam, hogy át tudjam adni, hogy ugyanúgy énekeljem el a dalt, mint otthon a volt barátnőmnek, akit egykor annyira szerettem. Hirtelen emlékek törtek rám, és nem fogtam vissza magam, hogy belesűrítsem ezeket az előadásomba. Fesztelenül mozogtam, a lábaim maguktól vezettek végig a színpadon, úgy éreztem magam, mintha igazán otthon lennék. A dal végeztével, mintha egy ólomsúlyt akasztottak volna le rólam sóhajtottam fel, s csak azután engedtem magam átadni a külső világnak. A külső világnak, amelyben most kifejezetten tetszett a lét. Az emberek felálltak a sorok között, és sikongatva tapsoltak, ami pedig még jobban meglepett, hogy a mentorok közül Cheryl és Simon is talpra állt. Vissza sem fogva égig nyúló vigyorom hajoltam meg többször, egyszerűen csak élveztem ott lenni.
-Harry!-a mentorok helyet foglaltak, és elsősorban Cheryl próbálta túlkiabálni a tömeget. Nevetnem kellett sikertelen próbálkozásán. 
-Harry! Csak egy kérdésem lenne!-végül úgy döntött, nem várja meg a lenyugvó tömeget, helyette megpróbálta túlkiabálni őket.-Mégis hol voltál te eddig?!-nevetett fel kérdése végén, pedig tudta jól, ezzel a kérdésével csak jobban fellázítja a jelenlévőket. Hálásan hajoltam meg újra, ekkora megtiszteltetés nem is érhetett volna! A taps csak akkor halkult el, mikor Louis felemelte a kezét. Ettől viszont tartottam. Ő volt az, aki az egész produkció alatt rezzenéstelen arccal ült, és a végén sem mutatott semmi jelet arra, hogy talán tetszett is neki az, amit én itt most elhappoltam. 
-Ez kérem, minőségi produkció!-hosszas, és számomra feszült csend után szólalt csak meg. Szerintem amúgy egészen idáig azon gondolkozott, hogy ezt hogyan tudná másképpen megfogalmazni, de kit is érdekel ez, ha tőle dicséretnek számít? Újra csak meghajolni tudtam, és kinyökögni egy "köszönöm"-öt, de a beszédet inkább hátrahagytam tekintve mennyire érezhető rajta, hogy milyen állapotban vagyok éppen.
-Igent mondok.-bólintott Simon, és egy pillanatra még a tollát is letette az asztalra. Tényleg, vajon mit írt fel a lapjára?
-Természetesen igen!-küldött felém puszikat Cheryl. Alighanem a vöröslő fejem miatt nevetett fel hirtelen mindenki, de az is lehet, hogy a kis magánakcióm miatt, amit azzal értem el, hogy felemelve a kezem kaptam el Cheryl láthatatlan puszijait. 
-Mi más lenne, ha nem igen?-mosolygott Nicole, két kezét feltartva mutatott x-et, nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről. Azaz csak a fele, ugyanis igen, tovább megyek, de nekem rettentően számít az utolsó mentor véleménye is.
-Nagyon remélem, hogy a fiúk kategóriáját kapom, mert öröm és megtiszteltetés lenne veled együtt dolgozni. Igen!-sarkam elhagyta a talajt, akkorát ugrottam hirtelen a levegőben. Levakarhatatlan vigyorral köszöntem meg vagy százszor az elhangzott értékelést, és hogy tovább juttattak. Visszaadtam a mikrofont ugyanannak a nőnek, akitől kaptam és a kirakott tábla szerint mentem abba az irányba, amerre az mutatott. Amikor megláttam Gemmát és Niallt, szinte rohanni kezdtem, majd egyszerre ugrottam a karjaik közé.
-Mondtam én, hogy menni fog!-ütött a vállamba Gem, mire halkan felnevettem. Hogyne, ő aztán megmondta. A mai napig él bennem a hangja, ahogy azt ordítja nekem, hogy "Ne óbégass már, te szerencsétlen!" vagy, "Már megint nyávog.." és ezen kifejezések bájos testvérei. Elszakadva tőlük egy újabb kar fonódott körém. Szorosan öleltem magamhoz anyát, akinek jelen pillanatban könnyek áztatták az arcát. Lehet, hogy elértem, hogy büszke legyen rám? Hogy igazán büszke legyen rám? 
-Mész a táborba Tesó!-tapsolt hangosan Niall, ezzel még jobban feldobva a kedvem.
-Gratulálok Harry, a táborban találkozunk!-szinte ennyi volt csak, amit Dermot, a műsor házigazdája ki tudott bökni, ugyanis Gemma, anya és Niall egyszerre akartak mondani mindent, ezzel szóhoz sem jutva szegény srácot. Halványan mosolyogva megöleltem, ami meglephette, ugyanis utána az arcát elnézve egyáltalán nem számított erre az aprócska kis gesztusra.
-Te komolyan tovább jutottál!-sikította Gemma, szerencsére már a kocsiban. Addig, amíg sikeresen elhagytuk az épületet, megpróbált csendben maradni, úgy látszik tényleg határon állt már szegény. Buján bólogatni kezdtem, a szám kezdett fáradni, ennek ellenére is szüntelenül vigyorogva bámultam ki az ablakon. Niall mellettem az X Factor bevezető zenéjét kezdte gitározni, én pedig azt hiszem kezdtem felfogni, hogy sikerült.

***

-De basszus ez nem jó!-trappoltam hisztisen a szobám közepén állva. Jobb oldalról táskák vettek körül, bal oldalamon pedig ruhák. Mögöttem Gemma készült szerintem megfojtani, annyira kiidegeltem már, előttem pedig anya fogott a kezébe két nadrágot.
-Csak tegyünk be pár ruhát.-felelte nyugodtan, és a neki tetszőleges táskába kezdett pakolni. Anya mindig is az az ember volt, aki folyton megtalálta azokat a ruhákat, amiket még életemben nem láttam, és nem is hordtam, mégis helyet kaptak a szekrényemben. Mint említettem, anyának ez egy precíz szokása.
-Nem is mondtad, kit akarnál mentornak?-próbálta elterelni a figyelmem Gemma. Halkan sóhajtva ültem le az ágyam szélére, fél szemmel azt lestem, hogy anya miket pakol el, fél szemmel pedig Gemre figyeltem.
-Nem tudom. Simon általában a csapatokat kapta. Pedig jó lett volna hozzá kerülni. A másik pedig Louis.-meredtem a szobám falára. 
-Mi bajod van Cheryllel és Nicoleval?-bandzsított rám, mire eltoltam magam mellől.
-Nincs bajom velük, én csak válaszoltam a kérdésedre.-nyújtottam rá a nyelvem, majd felállva segítettem anyának, a további cuccaim elhelyezésében. Nem kell olyan sok dolog..Gondoltam én.
-Ha Louishoz kerülsz, muszáj összehoznod vele egy vacsira.-Gemma keresztbe feküdt az ágyon, a haja lelógott a földre, tipikusan abban a pózban volt, mint amiben álmodozni szokott.
-Ezt te sem gondoltad komolyan.-hitetlenkedtem merész kijelentésén.
-Viccelsz? Louis Tomlinson? Hogy a fenébe ne?! Egy tökéletes hapsi, aki ráadásul dúsgazdag, és láttad mennyire rosszfiús? Te jó ég, olvadtam amikor több kijelzőről figyelhettem őt! Öcsi, nem ronthatod ezt el nekem!-ült fel hirtelen. Visszafogva röhögésem bólogattam. Persze, majd ő és a híres Louis Tomlinson. Röhög a vakbelem, komolyan. 
Egy nagyobb bőröndbe belegyömöszöltünk minden fontosabb ruhát, tisztálkodási szereket, és természetesen a laptopom, amit semmilyen körülmények között nem hagytam volna itthon. Újra elolvastam az utasításokat a papíron, amit kaptam, legfőképpen az érdekelt, mikor indulunk. Holnap, miután kiderül, hogy melyik kategória melyik mentorhoz csatlakozik, elvisznek minket a táborba, amire állítólag 3 dalt is be kell magolnom, úgy 3-4 nap alatt. Aztán ha minden jól megy, tovább a mentorok házába, onnan pedig az élőshowba. Már most mindent leírtak, de egyáltalán nem gondoltak arra, hogy egy versenyzőnek, mondjuk történetesen nekem, megnehezíti a felkészülést. Nem figyelhetek a jelenre, ha már felvázolták előre a csodálatos jövőt. Sosem szerettem volna ennyire semmit, mint most tovább menni. Karriert alakítani, és egyszerűen csak azt csinálni, amit szeretek. 
A lap oldalára volt feljegyezve az összes időpont, kezdve a meghallgatással, és a táborral. Grimasz ült ki az arcomra, amikor a számokra tapadtak a szemeim. Gyűlölök korán kelni. Utálok. Már pedig ha szeretnék kihozni ebből valamit, akkor holnap reggel nyolcra, az aréna előtt kell állnom. 

1. rész Nincs visszaút

Fejem az üvegasztal hideg lapjának koppant, ezzel fájdalmat okozva magamnak tűrtem a hirtelen ért nyomást. Egy lap hevert tőlem nem messze, éppen hogy csak oldalra kellett volna pillantanom, de még ahhoz is túlságosan féltem. Kezem lustán lógott a testem mellett, ujjaim között egy toll kapott helyet, legszívesebben a földhöz csaptam volna ebben a pillanatban. Évek óta erre várok, és most itt vagyok, teljesen talajhoz kötve. De ugyan már, ez csak egy jelentkezési lap! Mitől is félek? Anya szerint tehetséges vagyok.
Anya szerint még akkor is tehetséges lennék, ha úgy nyávognék, mint egy macska.
Semmi tapasztalatom sincsen, kezdem feladni ezt az egészet, nem nekem való. Hiába néztem minden évben a műsort, hiába kerestem a mentorok jellemzőit, hiába gyakoroltam minden este apa garázsában, és hiába írtam meg azokat a fránya dalokat gyakorlásképpen. 
-Helló Öcsi, mi van veled?-huppant le mellém a nővérem, Gemma, én pedig az órára pillantottam. Alig hittem el, hogy már három teljes órája győzködöm magam. Egymás után többször is az asztalnak vertem a fejem, mindaddig míg Gemma alám nem nyomott egy párnát.
-Nem tudom megcsinálni. Képtelen vagyok rá. Nem megy. Hogy lehetek ennyire beszari?!-dühöngtem, később már magamra voltam mérges, amiért ezt csinálom. Apró kuncogás, majd hangosabb sistergés mellőlem, és szinte felugrottam amikor Gem kivette a kezemből a tollat. Hatalmas szemekkel meredtem rá, és meg sem szólaltam addig, amíg ki nem töltötte a lapra nyomtatott pontokat betűkkel, és bele nem tette azt a borítékba.
-Mi a jó eget műveltél?!-hangom pár oktávval megemelkedett, én is nevettem volna rajta, ha nem kerültem volna két forró vas közé, amik egyre jobban szorongatták mellkasomat, szívem majdnem elhagyta addigi helyét.
-Elviszem az öcsém jelentkezését a szervezőkhöz, mert ő egy gyáva alak, és nem meri ezt megtenni.- feleli unottan, közben pedig újból feláll és a kabátjáért megy. Próbáltam megszólalni, legalább egy "kösz"-t kibökni, de erre sem futotta tőlem. Remek Styles, most oltári nagymenő vagy. Egyszerre haragudtam Gemmára, és egyszerre éreztem iránta hálát is, hogy nem kellett még plusz xy órát egy lap felé görnyedve töltenem. Nem lett volna jó móka, tekintve a hasamban gyűrűződő idegességet a téma iránt. Az ablakhoz rohantam, és onnan néztem ahogy kitolat az autójával, és egy intés után elhajt. Basszus mire vállalkoztam.. Pár percig magam elé meredve törtem a fejem, hogy a többi jelentkező vajon mit tesz miután beadta a papírját, végül pedig arra jutottam, hogy telefont ragadva hívom fel Niallt. 
-Gyere át!-hangom izgatottan remegett, és kezdtem a jó oldaláról megízlelni a mai nap cselekményeit. Természetesen az nem jutott eszembe, hogyha majd sikeresen túlélem amire jelentkeztem, hogyan fogom továbbvinni az iskolát, ami apa minden vágya..
-Harold?-koppanást, aztán hangosan felcsendülő nevetést hallottam, arcomra azonnal vigyor kúszott és siettem a bejárati ajtó felé. Ott fetrengett az én legjobb haverom az ajtónk előtt, összekuszálódott hajjal, vöröslő arccal. Elnevetve magam mentem oda hozzá, és támogattam fel a padlóról, amin ha jól számolom már..hatszor tanyált el, amióta ideköltöztünk. Megveregetve a vállát koboztam el tőle a telefonját, ha nem teszem, még a végén egyfolytában a barátnőjével traccsol, miközben én próbálom neki előadni életem talán legnagyobb, legmeghatározóbb lépését. Ó nem, ezt nem engedem. 
-Minek kellett ilyen gyorsan jönnöm?-érdeklődött magát levágva a kanapéra. Aztán egyből kelt is fel, hogy a konyhát rohamozza meg, és fosszon ki minket az élelemből. Nyugodtan ülve várakoztam, bár volt egy sanda gyanúm, hogy ha nem szólók neki, képes órákat a hűtőnk előtt tölteni. Niall egy olyan srác, aki takarékosan spórol. Átjön hozzánk kajáért, amit elvesz megeszi a negyedét, a többit zsebrevágja mondván, hogy otthonra is maradjon neki. 
-Gemma előbb vitte el a jelentkezési lapomat.-húztam ki magam, mikor végre visszatért. Nem csalódtam amikor észrevettem a két kis dudort, a nadrágja zsebei alatt. Megforgattam a szemem és fel se vettem, inkább a reakciójára voltam kíváncsi.
-Milyen jelentkezési lapot?-ráncolta a homlokát. Panaszosan felsóhajtottam és hátratúrva göndör hajam sandítottam fel rá.
-Az X Factorba de barom..-motyogtam bosszúsan. Tudtam, hogy pontosan tudja miről beszélek, csak szeret feldühíteni. Hogyne tudná, mikor minden áldott nap erről beszéltem, és az álmomról, ami talán most valóra válik. A számat harapdáltam miközben őt figyeltem, pár pillanatig csak meredt rám aztán felugrott ültéből.
-Végre!-kiáltotta vigyorral az arcán. Értetlenül álltam fel én is, és vártam a magyarázatát, hirtelen kitörésének.-Azt hittem még idén se mész el!-röhögött megveregetve a vállam, aztán lenyomott és mellém huppant.
-Tartok még tőle.-mondtam feszengve. Ugyan minden kijelenthető kritikát kívülről fújok a mentoroktól, egyiket sem kapnám nem szívesen. Nézni vicces, de ahogy az előző műsorokban láttam, annak aki ezt megkapja, egy életre megbélyegzik őt. Nem akarok közéjük kerülni, az borzalmas lenne.
-Meg van már mit fogsz énekelni?-kérdezte kizökkentve elkalandozó gondolataim közül. Határozottan bólintottam.
-Az "Isn't she lovely"-t. Azt tudom a legjobban és az is a kedvencem, szóval...-vakartam meg a tarkóm zavartan. Nem voltam biztos a dalválasztásban, és ha minden igaz, akkor éppen hogy az utolsó pillanatban vettem rá magam, hogy jelentkezzek. Talán nincs is annyi időm, egy újabb dal megtanulására.
-Istenem Ni, mi lesz, ha leégek?-temettem az arcom két tenyerem közé. Elfúló hangot adhattam ki, mert Niall szinte azonnal felrántott.
-Kiakasztó, hogy ennyire alábecsülöd magad. Ott maximum a koroddal fognak majd bajlódni, de a hangod az zseniális.-olyan komolyan mondta, hogy hirtelen el is hittem neki amit mond. Elmosolyodva öleltem magamhoz, azt hiszem sikerült megnyugtatnia.

***

Kezem lustán nyomtam a zsebembe, azaz nyomtam volna, ha lett volna egyáltalán zseb ezen a gatyán. Túlságosan megszokottan tettem volna, anya szerint egy ilyen alkalomra nem hippiként kell felöltözni. Így rámaggatta a szerinte legmenőbb, mégis visszafogottabb ruhámat még otthon. Arról sem tudtam, hogy megvan még ez a nadrágom, de sebaj. Méteres sorok állnak előttünk, pár órája már itt várakozunk, de Niallt nem lehet lelőni. Magával hozta a gitárját, hogy majd unaloműzésnek használjuk, tudhatott valamit ha ilyen felkészült volt. Mindenesetre nem nekem segített, mert amíg én szédelegve az idegtől várakoztam a sorban, ő másokat felbuzdítva énekelt, és gitározott, konkrétan végigment az egész soron. Gemma rángatta vissza mikor én kerültem sorra, s bemondva a nevem kaptam egy számot, amit aztán a ruhámra ragasztottam. Belépve az épületbe a kezembe nyomtak egy palackos vizet, amiért elmondhatatlanul hálás voltam, és éppen köszöntem volna meg, de mire erre jutott volna sor, már el is tűnt mellőlem az, aki adta. Székek helyezkedtek el sorjában a hatalmasnak tűnő helyiségben, kívülről is nagy volt, de belülről még nagyobbnak hatott. Ha nagyon hegyeztem a fülem, hallottam a hangosításokat az egyik ajtó túloldaláról, itt pedig néhány kamera járta körbe a jelentkezőket. A tenyerem izzadni kezdett miközben a falhoz mentem, és az ott lévő székre mutattam, amit anya egyből el is foglalt. Gemmát látva pedig a hapsi is elhagyta az addigi helyét, így ő is le tudott ülni. Én és Niall a földre ültünk, hátamat a falnak vetettem és figyeltem az előttem elhelyezkedő Niall ügyes ujjait, amint megint a gitárjának húrjait pengeti. Kellemes dallamot játszott, és így, hogy idebent nem volt akkora hangzavar, mint kint, jól esett egy kicsit lehunyni a szemeimet. A számomat tekintve eléggé sok időm van még, mire sorra kerülök, de ezt nem bántam. Azt már annál inkább, hogy néhányan zokogva távoztak a túlsó ajtón keresztül. Nagyokat nyeltem, forgott velem a világ, és el akartam ájulni, mikor aztán a kamerás pasas és nő elénk léptek. Elkerekedett szemekkel néztem fel rájuk, de aggodalmam el is szállt, mikor kedvesnek mondható mosolyt mutattak felém. 
-Csak egy riportot készítenénk.-nyújtotta a kezét a férfi, amit rögtön el is fogadtam. Egy kihaltabb részre mentünk, ahol aztán leültettek az ott lévő szabad székre.
-Ennyire izgulsz?-kérdezte a nő, miután bátorítóan megszorította remegő ujjaimat. Ha tudná mennyire izgulok..
A kamerát beállították, és mikor az aprócska lámpa villogni kezdett, szabad utat kaptam. Inkább a nőre néztem, de tetszett ez a dolog, így sokat szemeztem a kamerával is. Eleredt a nyelvem.
-A nevem Harry Styles, 18 éves vagyok. Angliában élek kezdetektől fogva..-halványan elmosolyodtam, majd összeszedve a gondolataimat szövögettem tovább az aprócska kis szálakat. -Három éves korom óta szimpatizálok az énekléssel, dalokat írok, több éve figyelem az X Factort, és most döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam én is ezen a téren.- azaz Gemma döntött úgy. Ha rajtam múlt volna, most otthon gubbasztanék egy nagy tál pattogatott kukoricával az ölemben.
Pár jelentéktelennek tűnő dolgot még elmondtam magamról, és a családomról, valamint természetesen Niallról, aki a kamera mögött haláli pofákat vágott. Kezdhetem törni a fejem azon, hogy hogyan adjam ezt vissza neki.
Újra letelepedtem anyáék mellé, és átgondoltam az előbbi 20 percemet. Kimondottan élveztem, hogy a kamera engem vesz, rám összpontosít, azt hiszem szívesen újracsinálnám. Amint ezeken gondolkoztam, Gemma rúgott vállba, majd miután magasba emelt szemekkel várta meg felháborodásom idejének végét, az egyik irányba mutatott.
Akkor jöttem rá, hogy én jövök. Bennem rekedt a levegőt, hagytam, hogy anya és Niall felhúzzanak a földről és eltámogassanak az ajtóhoz, majd azon is túlra. Őket másfele terelték, én pedig egyből kaptam a kezembe egy mikrofont. 
-Ne lepődj meg, tragikus baleset miatt az egyik mentor helyét átvették. Sok szerencsét, a piros "X"-nél állj majd meg.-darálta le a nő, amíg felvezetett a színpad oldalához. Válaszolni, sőt, felfogni nem tudtam amit mondott. Megkaptam az utasítást, és remegő térdekkel sétáltam ki egészen a piros "X"-ig. Ott álltam, mikrofonnal a kezemben, előttem a közönség, és a négy mentor; Simon Cowell, Cheryl Cole, Nicole Scherzinger és az új mentor, Louis Tomlinson.