A tábor nehézségei után pozitív gondolkodásmódra ösztönöztem magam. Rájöttem, hogy nem adhatom fel egy elvétett hiba miatt az álmaimat, küzdenem kell értük a legrosszabb időkben is. Tisztában vagyok vele, hogy Louis nélkül nem sikerült volna talpra állnom. Ha nem biztat és áll mellettem, nem csak, hogy az utolsó dalt is feladtam volna, de szerintem simán hazaindultam volna egy szó nélkül. Belekerültem abba a szerencsés helyzetbe, hogy a mentorom lát bennem valamit és nem enged el, hiszen továbbjutottam, ezzel bekerültem a legjobb hat fiú versenyző közé. Bármennyire kívántam azt, hogy az élő show kezdetét vegye, pontosan tudtam, hogy még sokat kell tanulnom. Legfőképp lelkileg kell felkészítenem magam rá, azonban kétes érzelmek kavarognak bennem. Nem is biztos, hogy bekerülök az élő showba. Talán a Mentorok háza jelenti nekem a verseny végét.
- Ez nagyon király! - zökkentett ki a gondolataim közül Liam. Ledobta a táskáját a bőrfotelbe és elnyúlt a kanapén. Elvigyorodva néztem körbe, nekem is tetszett a hatalmas ház, amit Louis választott erre a pár napra. Végre mindenkinek külön szobája van, nyugodtan készülhetünk a legfontosabb fellépésünkre. Lassan a többiek is csatlakoztak hozzánk, előbb Matt, az amúgy csendes és félénk srác, Edward, a szószátyár, majd Jenson és Nate, akik legjobb barátok. Az az igazság, hogy én inkább távol tartom magam a barátkozástól. Egyedül Liam felé nyitok, mert ő tényleg jó arc, de szerintem ő is érzi, hogy ez egy verseny, és egymás ellen is harcolni fogunk. Csak egy ember nyerhet.
- Mire várunk? - kérdezte Nate, miközben helyet teremtett magának a kanapén.
- Louisra - bólintottam, és leültem a földre.
- Haver, van még hely - vonta össze a szemöldökét Edward. Megütögette maga mellett a kanapét, hogy lássam, tényleg lenne hova ülnöm, de csak nemlegesen ingattam a fejem.
- Jó itt - tudtam le ennyivel.
- Szerintetek ki lesz a vendégzsűritag? - kérdezte Liam elgondolkodva, mire Jenson feldobta a karjait.
- Tuti, hogy Zayn Malik!
- Elvégre legjobb barátok, vagy mi - tette hozzá Nate.
- De ő most nem turnézik? - ráncoltam a homlokom értetlenül.
- Nem - felelte Matt elkerekedett szemekkel. - Te nem olvasol újságot?
- Vagy nem nézel tévét? - szólt közbe Edward.
Szégyenkezve sütöttem le a szemeimet. Az utóbbi időben nem volt időm utánajárni a sztárvilágnak, na meg kedvem se sok. Valamiért fájdalommal és irigységgel töltött el ha láttam, hogy másnak mennyi mindene megvan, pedig igazából... Nem is voltak tehetségesek, egyébként. Én sem vagyok az, persze, vagyis miről beszélek? Itt vagyok a Mentorok házában, Louis nem hozott volna el idáig, ha nem lennék tehetséges.
- Itt vagy? - lengette meg előttem a kezét Liam. Megráztam a fejem és körbenéztem, mindannyian várakozva bámultak rám.
- Olyan ciki lenne, ha azt mondanám, hogy nem? - kérdeztem óvatosan.
- Egy kicsit - fojtotta el a nevetését Edward. - De mindegy. A lényeg, hogy Zayn az egészségére hivatkozva lemondta a turnéját.
- Akkor meg miért jönne el? - hitetlenkedtem. -Ha beteg, itt sincs sok keresnivalója.
- Nem olyan beteg - legyintett Matt. - Állítólag szorong a közönség előtt.
- Én örülnék neki, ha ő lenne - mondta Jenson, a többiek pedig egyetértőn bólintottak. Nekem aztán tök mindegy.
Negyed óra múlva végre megérkezett Louis és vele együtt vagy hat arctalan ember. Úgy értem, a kamera teljesen eltakarta az arcukat.
Szánalmas, hogy őket elemezgetem és ezzel próbálom helyreállítani a szívem zakatolását, amit a mentorom jelenléte váltott ki belőlem.
- Sziasztok! - húzta félmosolyra az ajkait, miközben végignézett rajtunk. A halk "szia", amit elmotyogtam szinte elveszett a többiek harsány üdvözlésében. A térdemen kiszakadt farmeremet babráltam és nagyokat nyeltem, őszintén, rohadtul utáltam magam ezért. Miért nem tudok normálisan viselkedni?
- Nem ülsz le? - kérdezte Liam udvariasan, mire felnéztem és ezt a mozdulatot már abban a pillanatban meg is bántam. Louis kérdőn nézett rám, míg ajkain egy szórakozott mosoly játszott. Leült a szabad kanapéra, közvetlenül velünk szemben és a térdeire támaszkodva dőlt előre.
- Izgatottak vagytok? - vonta fel a szemöldökét.
- Az nem kifejezés... - motyogta Matt.
- A legtöbbet kell kihoznotok magatokból - Louis arckifejezése hirtelen komollyá vált és inkább aggódó pillantásokkal illetett minket. - Mindannyian erősek vagytok. Legszívesebben hat embert vinnék az élő showba, de csak hármat lehet, ezt ti is tudjátok.
- Nem fogsz csalódni - bólogatott Nate.
- Ebben biztos vagyok - mosolyodott el a mentorunk, miközben rám sandított. - Két napotok van felkészülni. Nem azt mondom, hogy éjt nappallá téve gyakoroljatok, de remélem tisztában vagytok a ténnyel, hogy itt nincs több esély. Tegyétek oda magatokat - biztatott minket.
- Úgy lesz - felelték kórusban a srácok. Louis várt pár percet, hátha van kérdésünk, de miután egyikünk se szólalt meg felállt és intett a kamerásoknak, akik leállították a felvételt és elmentek.
- Este menjetek le a partra. Lazítsatok - mondta, majd lassan megfordult és ez volt az a pár másodperc, ami megállásra késztette a szívem. Észrevétlenül intett egyet a kezével, miközben a szemembe nézett. Élesen magamba szívtam a levegőt, tekintetem a többiek felé kaptam, de ők semmit se vettek észre az apró mozdulatból. Már azt tervezgették, hogy előbb lemennek a partra, csak aztán állnak neki gyakorolni. Felálltam, kinyújtóztattam elzsibbadt lábaimat és hangtalanul akartam követni Louist.
- Hova mész? - kérdezte Liam. Levert a víz, miközben felé fordultam.
- Szomjas vagyok - krákogtam és a konyha felé mutogattam.
- Te is jössz velünk? - billentette oldalra a fejét.
- Nem - ráztam meg a fejem. - Én inkább alszom, és majd este fürdök egyet.
- Ahogy szeretnéd - bólintott elmosolyodva. Amikor végre a többiekre figyelt, megragadtam az alkalmat és az ajtóhoz siettem, amin kilépve erős karok ragadták meg a csuklóm. Szabad kezem a számra szorítottam, nehogy elkáromkodjam magam az ijedtségtől és a rózsaszín ajkakra bámultam a szemem előtt. Az ajtó becsukódott, én pedig hátráltam egy lépést Louistól.
- Öhm... - hebegtem zavartan és lepillantottam a kezeinkre.
- Mi a baj? - kérdezte határozottan.
- Baj? - ráncoltam a homlokom értetlenül. - Nincs baj.
- Szótlan voltál - magyarázta. - Azt hittem, történt valami.
- Ja, nem, csak izgatott vagyok - rántottam meg a vállam. Lehet, hogy nem most kéne lazának tettetnem magam. Louis elvigyorodott béna próbálkozásom láttán és elengedte a kezem. Már azt hittem, kitörhetek ebből a torokszorító helyzetből és nem kell a bódító illatát éreznem, amikor felemelte a kezét és a falnak támaszkodott a fejem mellett.
- Én bízom benned, Harry - mondta halkan.
- Hálás vagyok érte, Louis - bólintottam, mire felcsillantak a szemei.
- Mit fogsz énekelni? - kérdezte kíváncsian.
- Titok - nyújtottam ki rá a nyelvem. Tekintetét odakapta, én pedig rögtön rájöttem, hogy mekkora butaságot csináltam. Édes istenem, ő a mentorom! - Bocsánat!
- Szeretem a titkokat - suttogta. Fejemet a falnak döntöttem és örültem, amiért támaszt ad számomra. Másképp összeesnék, annyira remegnek a lábaim.
- Akkor ez tetszeni fog - feleltem rekedten. Az alsó ajkára harapott, majd ellökte magát tőlem.
- Örülök, hogy minden rendben veled - sóhajtotta. - Alig várom, hogy újra hallhassalak - kacsintott rám, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra. A megilletődöttségtől megszólalni se tudtam, ezért csak tátogva, mint egy hal néztem végig, ahogy az autójához sietett. Miután elhajtott, kezemet lassan az arcomhoz emeltem és mutatóujjammal végigsimítottam ajkainak nyomán. Ez tényleg megtörtént, vagy csak a képzeletem játszott velem?
Percekig álldogáltam még a ház előtt, majd észbe kaptam és visszakóvályogtam a nappaliba. A srácok már nem voltak ott, ezért terveimnek eleget téve mentem az ideiglenes szobámba. Szerencsére nem támadtak a gondolataim, amint a fejem a párnát érte, már aludtam is.
Este hét volt, amikor megérkezett a pizza, amit vacsorára rendeltünk. A fiúk a nappaliban gyűltek össze és valami vígjátékot néztek evés közben, ami engem nem igazán érdekelt, úgyhogy megint különcködtem és a szobámban ettem meg a pizzámat, miközben a dalom szövegét tanultam. Már tudom, de sosem árt átolvasni, nem akarok abba a hibába esni, hogy rosszul tanulok meg valamit. A többiek is gyakorolni fognak egész éjjel, legalábbis elmondásuk szerint, de ők sokkal vannak lemaradva tőlem. Jenson és Nate még csak tegnap találták meg a tökéletes dalt, a többiek pedig keveset tudnak a szövegből.
- If I don't say this now, I will surely break, as I'm leaving the one I want to take, forgive the urgency, but hurry up and wait, my heart has started to separate - énekeltem tele szájjal, egy pizzaszeletet használva mikrofonnak, miközben a maradék kaja szolgált a társamnak, akinek énekeltem. Az ajtóra néztem és megnyugtattam magam, hogy nem volt szemtanúja az előbbi akciómnak. Az kínos lett volna.
Miután jóllaktam, eltettem a dalszöveget és átöltöztem. A táskámból előkutattam egy kisebb törölközőt és a vállamra dobva hagytam el a szobámat.
- Mész a partra? - állított meg Edward, ő vett először észre, de kérdése után mind az öten felém fordultak.
- Igen - köszörültem meg a torkom, miközben a hátam mögött keresztbe tettem két ujjam. Ne akarjanak velem jönni, kérlek.
- Jó a víz - mutatta fel a hüvelykujját Liam, majd visszafordultak a tévé felé. Hosszasan kifújtam a levegőt és a terasz felől közelítettem meg a partot. Nem volt még annyira sötét, hogy ne lássak, de tudtam, ez perceken belül változni fog. Még sosem fürödtem a csillagos ég alatt, ezért inkább leültem a homokba és megvártam, hogy besötétedjen. Kicsit távolabb mentem a házunktól, nem akartam, hogy bárki is nézzen engem. Az ablakokon kiszűrődő fény még éppen elég volt ahhoz, hogy majd épségben visszataláljak. Magam alá húztam a lábaimat átengedtem magam a csodálatos látványnak. Nyugodttá tett ez a környezet és bár tökéletes hely a gondolkodásra, én nem akartam mást, csak kikapcsolódni és mártózni egyet. Ezért nem is vártam tovább, lerúgtam a papucsomat, rátettem a törölközőm szélére és megközelítettem a vizet. Attól tartottam, hogy először hideg lesz, de igaza volt Liamnek, elég kellemes volt ahhoz, hogy rögtön a habokba vessem magam. Alámerültem, összeszorítottam a szemeimet és a lábammal löktem magam előre. A felszínre érve pedig a hátamra fordultam és csak lebegtem, miközben az arcomra egy széles mosoly húzódott. Karjaimat kitártam és az eget pásztáztam. Elkápráztattak a csillagok, ahogy odafent ragyogtak a sötétségben, megvilágítva az eget. Meglendítettem a kezem, szándékomban állt még beljebb sodródni, habár már így is eléggé eltávolodtam a parttól, azonban valami keménybe ütköztem. Felsikítottam, olyan hirtelen történt minden, hogy hirtelen a víz alá buktam és megrémültem, amiért annyit nyeltem. Kapálózva igyekeztem felfelé, de ekkor két erős kar megragadta a kezem és a felszínre húzott. Sűrű köhögések közepette dörzsöltem meg a szemem.
- Jesszus, Harry, jól vagy? Istenem, nem akartalak megijeszteni, ne haragudj! - tompán ért el hozzám Louis hangja, miközben a levegőt kapkodva próbáltam észhez térni. Majdnem meghaltam, basszus!
- Mit... Mit keresel te itt? - kérdeztem sokkosan, amikor végre ránéztem, és akkor jöhetett a második infarktus, ami miatt legszívesebben újra lemerültem volna. Ez az ember sosem néz ki pocsékul. Esküszöm, hogy lelapult hajjal, ziháltan is ugyanolyan csodálatos, mint alapesetben.
- Csak erre jártam - válaszolta zavartan ingatva a fejét. - Megláttam, hogy van kint valaki, gondoltam csatlakozom...
- A frászt hoztad rám - sóhajtottam felengedve. Eltűnt a veszély, jól vagyok. Majdnem. - Öhm... elengedheted a kezem - pillantottam le a kezeinkre. Azonnal elhátrált tőlem és széttárta a karjait.
- Késő van már, nem igaz? - kérdezte elmosolyodva.
- Igen - értettem vele egyet.
- Harry - nézett rám jelentőségteljesen.
- Igen? - pillantottam félre.
- Miért válsz mindig feszültté, amikor a közeledben vagyok? - úszott hozzám közelebb.
- Hát... Én... - dadogtam ijedten, gőzöm se volt, mit kéne mondanom, viszont aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet. - Te vagy a mentorom. Tőled függ a jövőm, te is feszült lennél ilyen helyzetben - mondtam.
- Igazad van - biccentett. - De most nem a verseny miatt vagyok itt.
- Gondoltam, hogy nem itt akarsz beszélni róla - jegyeztem meg nyakig ereszkedve a vízbe.
- Jó úszó vagy, Harry? - vonta fel a szemöldökét sejtelmesen. Tartózkodón méregettem őt, de azért bólintottam egyet, mire elvigyorodott. Nekem ez túl szép volt. - Nálam jobb biztos nem vagy. A szikláig, Styles - közölte velem játékosan, majd előre mutatott és úszni kezdett. Egy másodpercre lefagytam, ezért le is maradtam, de tényleg jól úsztam, ezért hamar beértem Louist. Felgyorsított, így követtem őt és minden erőmet beleadva evickéltem a szikláig, ahol ő már megkapaszkodva, győztesen vigyorogva várt rám.
- Kezdjük ott, hogy csaltál - lihegtem elfáradva. - És fel se tudtam rendesen készülni! - nyúltam a szikla felé, azonban megcsúszott a kezem és majdnem visszaestem.
- Nem tudsz veszíteni - kuncogott, miközben átkarolta a derekam. Lefagytam, megdermedtem a karjai között és döbbenten néztem rá. - Ez tetszik, Harry.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése