1. rész Nincs visszaút

Fejem az üvegasztal hideg lapjának koppant, ezzel fájdalmat okozva magamnak tűrtem a hirtelen ért nyomást. Egy lap hevert tőlem nem messze, éppen hogy csak oldalra kellett volna pillantanom, de még ahhoz is túlságosan féltem. Kezem lustán lógott a testem mellett, ujjaim között egy toll kapott helyet, legszívesebben a földhöz csaptam volna ebben a pillanatban. Évek óta erre várok, és most itt vagyok, teljesen talajhoz kötve. De ugyan már, ez csak egy jelentkezési lap! Mitől is félek? Anya szerint tehetséges vagyok.
Anya szerint még akkor is tehetséges lennék, ha úgy nyávognék, mint egy macska.
Semmi tapasztalatom sincsen, kezdem feladni ezt az egészet, nem nekem való. Hiába néztem minden évben a műsort, hiába kerestem a mentorok jellemzőit, hiába gyakoroltam minden este apa garázsában, és hiába írtam meg azokat a fránya dalokat gyakorlásképpen. 
-Helló Öcsi, mi van veled?-huppant le mellém a nővérem, Gemma, én pedig az órára pillantottam. Alig hittem el, hogy már három teljes órája győzködöm magam. Egymás után többször is az asztalnak vertem a fejem, mindaddig míg Gemma alám nem nyomott egy párnát.
-Nem tudom megcsinálni. Képtelen vagyok rá. Nem megy. Hogy lehetek ennyire beszari?!-dühöngtem, később már magamra voltam mérges, amiért ezt csinálom. Apró kuncogás, majd hangosabb sistergés mellőlem, és szinte felugrottam amikor Gem kivette a kezemből a tollat. Hatalmas szemekkel meredtem rá, és meg sem szólaltam addig, amíg ki nem töltötte a lapra nyomtatott pontokat betűkkel, és bele nem tette azt a borítékba.
-Mi a jó eget műveltél?!-hangom pár oktávval megemelkedett, én is nevettem volna rajta, ha nem kerültem volna két forró vas közé, amik egyre jobban szorongatták mellkasomat, szívem majdnem elhagyta addigi helyét.
-Elviszem az öcsém jelentkezését a szervezőkhöz, mert ő egy gyáva alak, és nem meri ezt megtenni.- feleli unottan, közben pedig újból feláll és a kabátjáért megy. Próbáltam megszólalni, legalább egy "kösz"-t kibökni, de erre sem futotta tőlem. Remek Styles, most oltári nagymenő vagy. Egyszerre haragudtam Gemmára, és egyszerre éreztem iránta hálát is, hogy nem kellett még plusz xy órát egy lap felé görnyedve töltenem. Nem lett volna jó móka, tekintve a hasamban gyűrűződő idegességet a téma iránt. Az ablakhoz rohantam, és onnan néztem ahogy kitolat az autójával, és egy intés után elhajt. Basszus mire vállalkoztam.. Pár percig magam elé meredve törtem a fejem, hogy a többi jelentkező vajon mit tesz miután beadta a papírját, végül pedig arra jutottam, hogy telefont ragadva hívom fel Niallt. 
-Gyere át!-hangom izgatottan remegett, és kezdtem a jó oldaláról megízlelni a mai nap cselekményeit. Természetesen az nem jutott eszembe, hogyha majd sikeresen túlélem amire jelentkeztem, hogyan fogom továbbvinni az iskolát, ami apa minden vágya..
-Harold?-koppanást, aztán hangosan felcsendülő nevetést hallottam, arcomra azonnal vigyor kúszott és siettem a bejárati ajtó felé. Ott fetrengett az én legjobb haverom az ajtónk előtt, összekuszálódott hajjal, vöröslő arccal. Elnevetve magam mentem oda hozzá, és támogattam fel a padlóról, amin ha jól számolom már..hatszor tanyált el, amióta ideköltöztünk. Megveregetve a vállát koboztam el tőle a telefonját, ha nem teszem, még a végén egyfolytában a barátnőjével traccsol, miközben én próbálom neki előadni életem talán legnagyobb, legmeghatározóbb lépését. Ó nem, ezt nem engedem. 
-Minek kellett ilyen gyorsan jönnöm?-érdeklődött magát levágva a kanapéra. Aztán egyből kelt is fel, hogy a konyhát rohamozza meg, és fosszon ki minket az élelemből. Nyugodtan ülve várakoztam, bár volt egy sanda gyanúm, hogy ha nem szólók neki, képes órákat a hűtőnk előtt tölteni. Niall egy olyan srác, aki takarékosan spórol. Átjön hozzánk kajáért, amit elvesz megeszi a negyedét, a többit zsebrevágja mondván, hogy otthonra is maradjon neki. 
-Gemma előbb vitte el a jelentkezési lapomat.-húztam ki magam, mikor végre visszatért. Nem csalódtam amikor észrevettem a két kis dudort, a nadrágja zsebei alatt. Megforgattam a szemem és fel se vettem, inkább a reakciójára voltam kíváncsi.
-Milyen jelentkezési lapot?-ráncolta a homlokát. Panaszosan felsóhajtottam és hátratúrva göndör hajam sandítottam fel rá.
-Az X Factorba de barom..-motyogtam bosszúsan. Tudtam, hogy pontosan tudja miről beszélek, csak szeret feldühíteni. Hogyne tudná, mikor minden áldott nap erről beszéltem, és az álmomról, ami talán most valóra válik. A számat harapdáltam miközben őt figyeltem, pár pillanatig csak meredt rám aztán felugrott ültéből.
-Végre!-kiáltotta vigyorral az arcán. Értetlenül álltam fel én is, és vártam a magyarázatát, hirtelen kitörésének.-Azt hittem még idén se mész el!-röhögött megveregetve a vállam, aztán lenyomott és mellém huppant.
-Tartok még tőle.-mondtam feszengve. Ugyan minden kijelenthető kritikát kívülről fújok a mentoroktól, egyiket sem kapnám nem szívesen. Nézni vicces, de ahogy az előző műsorokban láttam, annak aki ezt megkapja, egy életre megbélyegzik őt. Nem akarok közéjük kerülni, az borzalmas lenne.
-Meg van már mit fogsz énekelni?-kérdezte kizökkentve elkalandozó gondolataim közül. Határozottan bólintottam.
-Az "Isn't she lovely"-t. Azt tudom a legjobban és az is a kedvencem, szóval...-vakartam meg a tarkóm zavartan. Nem voltam biztos a dalválasztásban, és ha minden igaz, akkor éppen hogy az utolsó pillanatban vettem rá magam, hogy jelentkezzek. Talán nincs is annyi időm, egy újabb dal megtanulására.
-Istenem Ni, mi lesz, ha leégek?-temettem az arcom két tenyerem közé. Elfúló hangot adhattam ki, mert Niall szinte azonnal felrántott.
-Kiakasztó, hogy ennyire alábecsülöd magad. Ott maximum a koroddal fognak majd bajlódni, de a hangod az zseniális.-olyan komolyan mondta, hogy hirtelen el is hittem neki amit mond. Elmosolyodva öleltem magamhoz, azt hiszem sikerült megnyugtatnia.

***

Kezem lustán nyomtam a zsebembe, azaz nyomtam volna, ha lett volna egyáltalán zseb ezen a gatyán. Túlságosan megszokottan tettem volna, anya szerint egy ilyen alkalomra nem hippiként kell felöltözni. Így rámaggatta a szerinte legmenőbb, mégis visszafogottabb ruhámat még otthon. Arról sem tudtam, hogy megvan még ez a nadrágom, de sebaj. Méteres sorok állnak előttünk, pár órája már itt várakozunk, de Niallt nem lehet lelőni. Magával hozta a gitárját, hogy majd unaloműzésnek használjuk, tudhatott valamit ha ilyen felkészült volt. Mindenesetre nem nekem segített, mert amíg én szédelegve az idegtől várakoztam a sorban, ő másokat felbuzdítva énekelt, és gitározott, konkrétan végigment az egész soron. Gemma rángatta vissza mikor én kerültem sorra, s bemondva a nevem kaptam egy számot, amit aztán a ruhámra ragasztottam. Belépve az épületbe a kezembe nyomtak egy palackos vizet, amiért elmondhatatlanul hálás voltam, és éppen köszöntem volna meg, de mire erre jutott volna sor, már el is tűnt mellőlem az, aki adta. Székek helyezkedtek el sorjában a hatalmasnak tűnő helyiségben, kívülről is nagy volt, de belülről még nagyobbnak hatott. Ha nagyon hegyeztem a fülem, hallottam a hangosításokat az egyik ajtó túloldaláról, itt pedig néhány kamera járta körbe a jelentkezőket. A tenyerem izzadni kezdett miközben a falhoz mentem, és az ott lévő székre mutattam, amit anya egyből el is foglalt. Gemmát látva pedig a hapsi is elhagyta az addigi helyét, így ő is le tudott ülni. Én és Niall a földre ültünk, hátamat a falnak vetettem és figyeltem az előttem elhelyezkedő Niall ügyes ujjait, amint megint a gitárjának húrjait pengeti. Kellemes dallamot játszott, és így, hogy idebent nem volt akkora hangzavar, mint kint, jól esett egy kicsit lehunyni a szemeimet. A számomat tekintve eléggé sok időm van még, mire sorra kerülök, de ezt nem bántam. Azt már annál inkább, hogy néhányan zokogva távoztak a túlsó ajtón keresztül. Nagyokat nyeltem, forgott velem a világ, és el akartam ájulni, mikor aztán a kamerás pasas és nő elénk léptek. Elkerekedett szemekkel néztem fel rájuk, de aggodalmam el is szállt, mikor kedvesnek mondható mosolyt mutattak felém. 
-Csak egy riportot készítenénk.-nyújtotta a kezét a férfi, amit rögtön el is fogadtam. Egy kihaltabb részre mentünk, ahol aztán leültettek az ott lévő szabad székre.
-Ennyire izgulsz?-kérdezte a nő, miután bátorítóan megszorította remegő ujjaimat. Ha tudná mennyire izgulok..
A kamerát beállították, és mikor az aprócska lámpa villogni kezdett, szabad utat kaptam. Inkább a nőre néztem, de tetszett ez a dolog, így sokat szemeztem a kamerával is. Eleredt a nyelvem.
-A nevem Harry Styles, 18 éves vagyok. Angliában élek kezdetektől fogva..-halványan elmosolyodtam, majd összeszedve a gondolataimat szövögettem tovább az aprócska kis szálakat. -Három éves korom óta szimpatizálok az énekléssel, dalokat írok, több éve figyelem az X Factort, és most döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam én is ezen a téren.- azaz Gemma döntött úgy. Ha rajtam múlt volna, most otthon gubbasztanék egy nagy tál pattogatott kukoricával az ölemben.
Pár jelentéktelennek tűnő dolgot még elmondtam magamról, és a családomról, valamint természetesen Niallról, aki a kamera mögött haláli pofákat vágott. Kezdhetem törni a fejem azon, hogy hogyan adjam ezt vissza neki.
Újra letelepedtem anyáék mellé, és átgondoltam az előbbi 20 percemet. Kimondottan élveztem, hogy a kamera engem vesz, rám összpontosít, azt hiszem szívesen újracsinálnám. Amint ezeken gondolkoztam, Gemma rúgott vállba, majd miután magasba emelt szemekkel várta meg felháborodásom idejének végét, az egyik irányba mutatott.
Akkor jöttem rá, hogy én jövök. Bennem rekedt a levegőt, hagytam, hogy anya és Niall felhúzzanak a földről és eltámogassanak az ajtóhoz, majd azon is túlra. Őket másfele terelték, én pedig egyből kaptam a kezembe egy mikrofont. 
-Ne lepődj meg, tragikus baleset miatt az egyik mentor helyét átvették. Sok szerencsét, a piros "X"-nél állj majd meg.-darálta le a nő, amíg felvezetett a színpad oldalához. Válaszolni, sőt, felfogni nem tudtam amit mondott. Megkaptam az utasítást, és remegő térdekkel sétáltam ki egészen a piros "X"-ig. Ott álltam, mikrofonnal a kezemben, előttem a közönség, és a négy mentor; Simon Cowell, Cheryl Cole, Nicole Scherzinger és az új mentor, Louis Tomlinson.